Evezősök a tengeren túl – Mačković Martin (University of California, Berkeley) - 2. rész

Folytatjuk Martin beszámolóját, ha az első részt újra elolvasnátok, itt megtehetitek.

- Mennyire érezted profinak a kinti felkészülést és hogyan hatott ez a későbbi felkészülésedre?

Úgy érzem, hogy Amerikában minden adott ahhoz, hogy valaki profi sportolóként edzen. Az egész rendszer elképesztően jól ki van építve: az infrastruktúra, a felszerelések, az ergométerek, a hajók, a konditermek,  minden magas színvonalú. Ehhez jön még a profi edzői háttér, ami talán a legfontosabb része az egésznek.

Nálunk Mike Teti és Scott Frandsen voltak az edzők.  Mindketten óriási nevek az evezés világában, olimpiai és világbajnoki tapasztalattal, sportolóként és edzőként is. Rengeteget lehetett tanulni tőlük, nemcsak technikailag, hanem mentálisan is.

Nagyon különleges volt az is, hogy a csapatban sok nemzetközi evezős volt, akik mind más háttérrel és evezős iskolából érkeztek. Mindenki hozta a saját stílusát, tapasztalatát, és ebből egy nagyon gazdag, tanulságos közeg alakult ki.

Természetesen minden nagyon kemény munka volt. Amerikában semmit nem adnak ingyen , folyamatosan versenyezni kell, először a helyedért a hajóban, aztán a többi csapat ellen. De pont ez tanította meg nekem, mit jelent igazán versenyezni és folyamatosan túllépni a saját határaimon.

A nyarakat általában a válogatottal töltöttem Szerbiában, de őszintén szólva mindig jobban szerettem kint edzeni Amerikában, mert ott valahogy minden könnyebben működött. 

Az ottani évek alatt rengeteget fejlődtem, és ez a tapasztalat később is meghatározta, hogyan állok hozzá a felkészüléshez. Az amerikai rendszer megtanított arra, hogy a fegyelem és a csapatmunka mennyire kulcsfontosságú. Úgy érzem, hogy ez az időszak alapvetően formálta azt, ahogy ma is gondolkodom az edzésről és a teljesítményről.

- Mi maradt meg az egyetem befejezését követően a kinti életedből (pl. barátok)?

A mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolok az edzőimmel és a barátaimmal is. Mike Teti például, aki hosszú évekig volt a Berkeley vezetőedzője, nemrég visszavonult az egyetemi munkától, és most a California Rowing Club-nál dolgozik. Vele a mai napig tartom a kapcsolatot. Ő az egyik legnagyobb hatású ember volt a sportkarrierem során. Az egyetemet  most Scott Frandsen vette át, és vele is jó viszonyban vagyok.

Ami a barátokat illeti, az ottani években szerzett barátaim közül sokan a mai napig a legközelebbi ismerőseim. Leginkább az európai evezősökkel maradtam szoros kapcsolatban. Velük időről időre találkozunk is. Sajnos a legtöbben azóta befejezték a versenyzést, főleg a tokiói vagy most a párizsi olimpiai ciklus után. Én vagyok közülük az egyik utolsó, aki még aktívan versenyez, ami egy kicsit elszomorító is.

Az amerikai barátaimmal is tartom a kapcsolatot, főleg online, bár az egyetem befejezése óta nem volt még lehetőségem visszautazni. Az evezés mindig elsőbbséget élvezett, így egyszerűen nem jött ki a lépés, de mindenképpen szeretnék a közeljövőben visszalátogatni.

Őszintén szólva nagyon sokszor gondolok vissza Berkeley-re és  arra, milyen volt ott az élet, az emberek, az atmoszféra. Rengeteget adott nekem ez az időszak, és még ma is úgy érzem, hogy az ottani évek valahol a személyiségem és az életem egyik legfontosabb részei maradtak.

- Nem akartál volna kint maradni?

Mindig is úgy éreztem, hogy vissza akarok térni haza.. Nagyon erősen kötődöm a családomhoz, a testvéreimhez, a barátaimhoz. Számomra ők az élet legfontosabb részei. Hiába volt kint minden fantasztikus, hiába éreztem magam otthonosan Berkeley-ben, a szívem mindig hazahúzott.

A család mindig első helyen áll nálam, és valahogy természetes volt, hogy egyszer majd visszajövök. Emellett az is szerepet játszott, hogy mindenáron folytatni akartam az evezést, és az olimpiai álmomat megvalósítani. 

Nem tagadom, az utolsó hetekben még elgondolkodtam rajta, hogy esetleg kint maradjak. Volt egy időszak, amikor nagyon is csábító gondolat volt. Úgy voltam vele, hogy talán találhatnék ott munkát, felépíthetnék egy új életet. De végül úgy éreztem, hogy az nem az én utam. A család és az olimpiai céljaim fontosabbak voltak mindennél.

Hazajönni és visszaszokni persze nem volt könnyű. Először Szabadkára, majd Belgrádba költöztem, ahol addig nem éltem tartósan. De visszatekintve azt hiszem, jó döntést hoztam. Bár néha hiányzik Kalifornia, tudom, hogy ott csak egy fejezet volt, nem a végállomás.

- Legfontosabb tanulság, amivel több lettél ettől a kalandtól

Úgy érzem, hogy gyerekként mentem ki, és férfiként jöttem vissza. Az ott töltött évek alatt rengeteget változtam, sokkal tudatosabb lettem, és egyfajta belső ébredésen mentem keresztül. Nemcsak új ismereteket szereztem, hanem teljesen másképp kezdtem el gondolkodni az életről, az emberekről, önmagamról.

Rájöttem, hogy az életben nem feltétlenül az a legfontosabb, milyen konkrét tudást szerzünk, hanem az, hogy megtanuljunk hogyan gondolkodni.

Az egyik legnagyobb felismerésem az volt, hogy mindenki a saját életének hőse. Minden ember különböző időszakokon megy keresztül,  jókon és rosszakon és ez a természetes ritmusa az életnek. A rend és a káosz folyamatosan váltják egymást, de a fejlődés éppen ebből születik.

Megtanultam, hogy a legfontosabb dolog az, hogy az embernek legyen hite, akarata és kitartása. Mert bármi történik, a munka, a szorgalom és az eltökéltség mindig meghozza a gyümölcsét.

Az evezésben is ugyanezt tanultam meg újra és újra, munka nélkül nincs eredmény. Minden siker mögött rengeteg kitartás, fájdalom és munka van. Ez az egyik legnagyobb tanulság, amit az amerikai évek adtak nekem  és amit azóta is minden nap viszek tovább magammal.

- Mesélj egy kicsit a felvételi folyamatról, kijutás buktatóiról és az ezzel kapcsolatos szolgáltatásodról.

Őszintén szólva, a felvételi folyamat nem annyira bonyolult, ha valaki igazán kiemelkedő evezésben. Ha az ember például ifjúsági válogatott és VB-EB  szinten érmes, vagy nagyon erős ergóeredményei vannak, akkor az amerikai edzők gyakorlatilag versenyeznek érte. Ebben az esetben a folyamat szinte magától megy.

Ha viszont valaki még nem ért el kiugró eredményeket, akkor többet kell tennie azért, hogy észrevegyék. Ilyenkor a kommunikáció, a kitartás és az önálló kezdeményezés kulcsfontosságú. Az edzők csak akkor tudnak valakiről, ha az illető eléri, hogy felfigyeljenek rá.

Azt vettem észre, hogy míg Szerbiából sokan mentek ki az elmúlt évtizedekben amerikai egyetemekre evezni, Magyarországról viszonylag kevesen. Néhány lány eljutott, de a fiúknál ez szinte teljesen hiányzott. Amikor én visszajöttem Amerikából, és láttam, mennyien élnek ezzel a lehetőséggel más országokban, például Angliában, úgy éreztem, hogy ez Magyarországon is egy hatalmas, kiaknázatlan lehetőség.

Ez inspirált arra, hogy elindítsam a saját mentorprogramomat, a Tengerentúl nevű szolgáltatást, ahol fiatal evezősöknek segítek kijutni amerikai egyetemekre. A célom, hogy megmutassam nekik lépésről lépésre, hogyan működik a rendszer: hogyan kell kapcsolatba lépni az edzőkkel, mit és hogyan írjanak nekik, hogyan építsék fel a profiljukat, és mire figyeljenek a folyamat során.

Sokan nem is gondolnák, hogy ez az út elérhető számukra is, ha megfelelően felkészülnek. A felvételihez természetesen szükség van angol nyelvi tesztekre (pl. SAT, Duolingo, TOEFL), és fontos, hogy valaki ne csak jó sportoló, hanem jó tanuló is legyen. Lányok esetében valamivel több ösztöndíj és pénzügyi támogatás áll rendelkezésre, de a fiúk számára is vannak lehetőségek.

A programom célja, hogy leegyszerűsítsem ezt a folyamatot azoknak a diákoknak, akiknek még nincs tapasztalatuk a nemzetközi felvételi rendszerrel. Segítek átlátni a kommunikációt, a határidőket, a dokumentumokat, és megmutatom, hogyan lehet valaki önállóan is sikeres ebben a folyamatban.

Úgy érzem, hogy ha egy evezős elég elszánt és hajlandó tanulni, akkor az amerikai továbbtanulás és sportolás teljesen reális cél lehet csak tudni kell, hogyan kell elindulni rajta.

Martin a Tengeren túl szolgáltatásával (https://www.tengerentul.com/)segít azoknak, akik kipróbálnák magukat egy ilyen jelentkezés kapcsán, de túl sok kérdőjelet, akadályt látnak a folyamat során.

Szólj hozzá

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a hozzászólásokat közzétételük előtt jóvá kell hagyni